My island Pico: Nothing has changed?

Exactly a year ago, on the same day, i first arrived to Pico.

And i was immediately fascinated by the nature, the dramatic colors, that green is green, blue is blue, emphasized by the lavatic dark grey, the kindness and hospitality of the people, the exotic fruits, that the banana is small, sweet, and grows in the garden, that the spermwhales and dolphins are not just in the deep water, but appears in small objects at the entrance, or everywhere, that the beer is mini - 20 cl a bottle - so it stays always cool, that you don't throw the paper into the toilet (!), that in summer are festas named after all the saints (Pedro, António, João) where chamarita will be danced, bifana, favas, and row lapas are eaten.

Ma pont egy éve annak, hogy először érkeztem a szigetre. Megnyugató konstatálni, hogy a körülmények változatlanok, pont olyan minden, mint tavaly június 21-én: az óceán vize még mindig sós, a természet tiszta színeinek mélysége elkápráztató - naplemente, esőfelhők, buja zöld mindenütt -, a tehenek jól vannak, a kutyák kevésbé, a banán apró, édes, és a kertben terem a maracujával és a naranccsal egyetemben, a papírt még mindig nem szabad a wc-kagylóba dobni, az üveges sör mini (2 dl), így mindig friss marad, a bálnák és delfinek keresztbe kasul szelik az óceánt, sokszor szabad szemmel is látni őket, és apró kerámiák őrzik a formájukat a bejárati ajtónál, az emberek kedvesek és szívélyesek, nyaranta szenteket ünnepelünk chamarita tánccal, favas-szal, bifánával és olykor nyers kagylóval.