Íme, a legfrissebb jelentés az országonkénti boldogságról a világban, Portugália a nyolcvanötödik, Magyarország a száztizedik helyen. Elgondolkodtam, az Azori-szigetek, az én Picom vajon hányadik lenne a rangsorban? Hogyan látják a helyiek, egy tökéletes élettér, környezet elég lehet a top10-hez?
Még mielőtt továbbmennék mélyreszántó, jól megrágott, kigondolt, logikai gondolatmenetbe tekert költői kérdések sorára, kevésbé szofisztikált szubjektív hanyagsággal azzal folytatom, milyen itt az élet, a mi kis falunkban, lazán öszegyűjtve azokat a tényezőket, amelyek hozzájárulnak a boldogságfaktor és a kényelem növeléséhez.
A mi kis falunk, Lajes do Pico valóban aprócska, kb. 1800-an lakják, és még így is a sziget három legnagyobb településének egyike. Van postahivatal, a központban egy kisbolt meg picit távolabb egy igazi shopping - azaz szupermarket, amely mellett 2 apró ruhaüzlet, egy vodafone bolt, meg egy kávézó is helyet kapott, amolyan miniteszkó - , aztán van még a falunak két kínai ruhaüzlete, szatócsbolt, szerszámgépek, gyógyszertár, bank - ebből négy is!, nyilván annyira fontos hogy a halászok hova fektetik be minijövedelmüket -, két pizzázó, három étterem, egy fél tucat kávézó-kocsma, virágbolt, kegytárgyüzlet, pastelaria - azaz portugál cukrászda -, templom - ahol félóránként harangoznak, így mindig képben vagyok pontos időt illetően, ja mert amúgy mellette lakunk - 2 db fodrászüzlet, ékszerüzlet, iskola, ovi, könyvtár, benzinkút - ahol nem csak az üzemanyaghoz, hanem állattáphoz és farmerbakancshoz is hozzá lehet jutni, sőt, élő papagájt is árulnak, már évek óta ugyanazt, így ő inkább dísz, a dekoráció része, mintsem valódi portéka -, kikötő és ott a bálnavadászoknak állított emlékmű - a Velencei Biennálé visszatérő művészének, Pedro Cabrita Reis-nek a munkája - bálnamúzeum és óceános kiállítóhelyként üzemelő egykori bálnafeldolgozóüzem.
És akkor kezdeném is. Lajes története egészen a 15. századik nyúlik vissza, ekkor érkeztek az első észak-portugál és flamand telepesek - a monda szerint nem ők voltak a legeslegelsők, hisz élt már itt egy halász, akinek a hajóját elvitte az óceán, így kénytelen volt magát amolyan robinson módjára száműzni ide. 1460-ban megépítették Lajes első kápolnáját, hozzáláttak a szőlő- és borkultúra fejlesztéséhez, volt kellő jószáguk (marha meg juh) no meg a végeláthatatlan óceán a rengeteg hallal. A falu fölött gőzölgött a Pico csúcsa, néha földrengéssel, lávaömléssel lepte meg a szigetlakókat. Gyarapodtak, fejlődtek a maguk módján, figyelték a széljárást, a holdállást, a tengeri áramlatokat, és kíváncsian szemlélték a kikötőben lehorgonyzó, az öreg kontinensről és az új-világból érkező és itt megpihenő hajókat, mert azok hozták a legfrissebb híreket, divatot, fűszereket és élelmiszereket. A prosperáló szőlészetnek a filoxéra járvány vetett véget az 1900-as évek elején, így egyre többen gondolták úgy, Brazíliában, az Államokban, Kanadában próbálnak szerencsét. Akik itt maradtak, többnyire folytatták a halászatot, állattartás, és az amerikai bálnavadászoktól tanult mesterséget, így lassacskán a bálnavadászat és feldolgozás vált az egyik fő megélhetési forrássá. Lajes do Pico fekvéséből adódóan pedig a vadászat központjává vált. A bálna husát sosem ették meg - állítólag szörnyű íze van - viszont szárították, őrölték, és leginkább a termőföldön használták vagy az állatoknak adták. A bálna legértékesebb része az olaja volt, ami a szintetikus társainak bevezetésével a 20. sz. közepére kezdett elértéktelenedni, így többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1984-ben végleg betiltották a bálnák és más tengeri emlősök vadászatát. Ekkor kezdtek a bálna- és delfinlesre (whale and dolphin watching) szakosodott vállalkozások gombamód elterjedni. Így 2013-ra az egyik legjelentősebb bevételi forrás szintén a bálnákhoz kötődik - persze sokkal barátságosabb és szimpatikusabb módon-, csakúgy, mint 200 éve. Ezen kívül a tehenészet számít jó üzletnek - a tej nagyobb részét a kontinensre exportálják - illetve a halászat. A leginkább tonhalra specializálódott halászok a világ számos pontján bevett eljárással ellentétben egyesével, bottal fogják ki a 40-50 kg-os halakat, amit helyben fel is dolgoznak. És miért lényeges az hogy bottal fogják és nem hálóval? Mert így garantált, hogy delfinhús nem kerül a tonhalkonzervbe. Kérlek benneteket, körültekintően vásároljatok ázsiai, olasz stb. konzerveket, általában a csomagolás oldalán jelzik is, hogy dolphin safe. Ha ez nem szerepel rajta, hát, az nem túl bíztató.
A helyiek nagy része nyaranta a turizmusban tevékenykedik vagy a ház körüli átépítési munkákat vállalja el, télen pedig segélyből él és nézi a nagy fene ködöt és a köldökét. Ha unják már a szappanoperákat a tévében, időjárástól függően naphosszat elüldögélnek az utcán vagy a strandon az összehajthatós kempingszéken, és figyelik az eseményeket, a mozgásokat, ki-kivel van mikor és meddig. Igazi live stream és pletykafelhő. Az utcákat nem csúfítják reklámok és óriásplakátok (leszámítva a közelgő választásokat), a 90 perces ebédszünet bevett szokás, nem sietnek, nem paráznak, nem stresszelnek (kedvencem, mikor az autójukat az út közepén hagyják járó motorral, aztán aki mögötte érkezik, az várhat, amíg a delikvens elintézi bankügyeit, feladja postáját). Lajes do Pico nem egy nyüzsgő metropolisz, hanem a nyugalom szigete, ezt érzékelitek gondolom. És mégis, úgy tűnik, a helybéliek nagy része elégedett a sorsával, mert a családias közeg és a paradicsomi környezet mindenért kárpótolja.
Alább képekkel illusztrálom a paradicsomot, ha ez nem lenne elég, nézzétek meg João fantasztikus képeit a http://www.joaoquaresma.com-on.
 |
| Aki kint jár az óceánon, annak ez megszokott látvány lesz |
 |
Még nem utaztam a Lajest Sao Roque-kal összekötő úton úgy, hogy
ne találkoztam volna legalább egy bocival valamelyik sávban |
 |
| Lajes do Pico félig |
 |
Szomszédunk, a Matriz da Santissima Trindade templom. Az 1895-ös alapkő
letételét követően 70 évbe telt, mire felépült. Amolyan helyi tempó=) |
 |
| Lajes és kikötője |
 |
Egyszerűen nem tudok betelni ezen épületek látványával.
A szürke minden árnyalatában megtalálható bazalt az egyik
jellegzetessége a sokszínű helyi építészetnek |
 |
| Kunyhó a falu felett |
 |
| A kedvenc graffitim, rendkívűl pragmatikus |
 |
Egy elhagyatott ház falán. A szívem megszakad, ha belegondolok,
az ilyen éshasonló feliratokat, díszeket pár év múlva már
unokáink sem fogják látni... |
 |
Lajes első kápolnája, az 1460-ban épült Ermida de Sao Pedro
ablakai az angolszász hatás szerint
|
 |
| A padlásszobába egyszer még feljutok! |
 |
| Sibil - az egykori bálnafeldolgozó üzem ma kiállítóhelyként funkcionál |
 |
| Tough life |
 |
Ott a bálna - a misztikum övezte vadászat nem csak kimerítő,
de veszélyes is volt. Melville a Moby Dick megírásához
többek között itt, Picon gyűjtött anyagot |
 |
| Most pihen. Lehet, még egyszer vízre rakják. |
 |
Szélben, napban, esőben, the show must go on.
Este 10-kor halászok emelik ki a fogást hajójukból,
reggel 6-kor kezdtek. Egy tonhal kb. 40 kg |
 |
| És a legfinomabbak (a Santa Catarina a legmenőbb) |
 |
| João barátkozik |
 |
Lajesből van az egyik legszebb kilátás a Picora,
Portugália legmagasabb csúcsára.
Ma épp szégyenlős. |
 |
Hogy én ezeknek a látogatóknak hogy örültem!)
MamiPapiAmor |
 |
Körmenet - ilyenkor mindenki puccba vágja magát és vonul a
szentekkel meg a rezesbandával. Nem tudtam eldönteni, mit húzzak fel,
így az ablakból szemléltem a történéseket. |
 |
| Neverending sztori |
 |
| El sem lehet mesélni, hogy ez mennyire szép |
 |
| Vajon Dalít is ez ihlette? |
